Márton napon egészben sült libát, vagy részekben sült libát szokás enni. Egy liba azonban hatalmas állat, nagyon sok vendéget kellene rá hívni, a részekben sült pedig nem annyira esztétikus, mint egy egészen sült kacsa.
Bombaként robbant a hír, hogy az egri sztárborász, Vincze Béla borai fennakadtak a rostán, a megengedettnél magasabb értékben találtak a bor testességéért felelő glicerint, amely természetesen úton, ilyen koncentrációban nem fordulhat elő borban. Az első fölháborodási hullámok elültével most már képesek lehetünk kicsit nyugodtabban végiggondolni az esetet.
Az ember néha - vagy nem is annyira néha - azt főz, ami épp otthon van. Szegény ember például vízzel, közepesen szegény a csókakői kolbászlevesből kimaradt zöldbabbal. És amit ilyenkor az ember főz, az többnyire spagetti. Ha csak hagyma, vagy csak fokhagyma van otthon, akkor meg hagymalevest, vagy fokhagymalevest, de az más tészta.
Csókakői kolbászleves. Úgy hangzik, mint valami népmese cím, pedig tényleg létezik, csak elég ritkán lehet vele összefutni. Én legutóbb egy önkiszolgáló menzán futottam össze vele, ahol minden bélést kiettek már belőle előttem, csak az üres lé maradt vissza, akkor határoztam el, hogy reprodukálom. Itthon legalább nekem is jut belőle.
Mindig szerencsés indítás, ha egy helyről csak fű alatt lehet tudni, nem hirdeti magát, mindent rábíz a suttogó propagandára, ami aztán – legalábbis gasztróvonalon – megteszi a magáét.
A japán - sumér- szíriusz - magyar egyenásagi rokonság elméletét némileg alátámasztandó ezúttal egy hortobágyi palacsinta ihlette ázsiai (jellegű) fogást mutatnék be. A forma ugyanaz, a beltartalom kicsit eltér, de hát az évezredek vándorlása ugye...
Ismét levettem a polcról az év felfedezettjét, a slow cookert, de ismét bebizonyosodott, hogy a sütő, ha lehet, még jobb az egytálételek készítésére. De az eredmény így is megfelelt a várakozásoknak. (Melyek elsősorban hosszasak voltak, 8 órán át ment a ketyere.) És még a sütőben is rásütöttem egy kicsit.
Ha egy úszó politikai kiállással veteti észre magát, megmosolyogjuk. Ha más helyen ugyanő egy gyümölcsjoghurt kedvező élettani hatásairól számol be, akkor sem gondoljuk dietetikus szakértőnek. Szilágyi Tibor színművész sem tud hitelesebben beszámolni derékfájdalmairól, mint bárkinek a nagybátyja, nagyapja. Mary Zsuzsi protézisragasztója sem nagyobb szakítószilárdságú, mint egy hasonló fogászati jelenséggel küzdő nagyié. De mit keres Gianni a Lidl reklámban?!
Leánykori nevén agglegény kenyérnek is nevezték állítólag, én is egy félig éppen megüresedett háztartásban ismerkedtem meg vele, igaz, most már társszerzés keretében készült. (Érti aki érti.) Ennek megfelelően ma már töltött kenyér néven fungál, amely névváltozás olyan tág asszociációs keretet enged, hogy talán ne is menjünk bele…
A frankfurti luxusautó-kiállításon érezhetjük magunkat hosszú percekig. 30 millió alatt nem áll járgány a Melba étterem előtt, többségükben német, olasz rendszámú verdák, de persze ez is csak valami adózási okosság; mindegyiket bikanyakú, tar fejű, kigyúrt magyar vállalkozó hajtja. Még csak nem is egy társaság, mert az - valamennyire – megnyugtató volna; minden asztalnál ez a típus foglal helyet, ez itt a trend. Nyomasztó.
A Modoros Blognak és Hammer Ferencnek kiváló tisztelettel.
Sakálné vackorbanshee Rozália tollából már megszületett az év írása, úgyhogy csak egészen félénken merem kiegészíteni, vagy lábjegyzettel ellátni a sebészi precizitású jellemzést. A vöröslencsepürés, biocsírás gasztroblogger mellett létezik ugyanis még egy típus, akit Rozália egész egyszerűen kifelejtett, és így ők vagy nem érzik magukat gasztrobloggernek, vagy nincsenek még megsértődve. Mindkettő helyzeten változtatni kell…
Szomorú tény, hogy a vegetáriánus kínálat elég vékony volt, a Vegabárnak nevezett hely kínálata sem hozott lázba, árai pedig simán vetekedtek bármelyik grilles hellyel. Az a gyanúm, hogy jövőre már a vega kínálatot is felturbózzák, ha egyszer a franciáknak, meg a hollandoknak akarnak főzni. A Vegabár mellett található Chilibar elég gusztusos dolgokat kínált, de idén nem kerültek be a szórásba. (Chilisbab, chilis burger, ilyesmi.)
Tavaly ilyenkor velős megállapításokat tettem a Sziget nevű rendezvényhalmaz gasztronómiai kínálatáról és szembeötlő trendjeiről, illő, hogy a most lezárult, nagysikerű esemény után ismét végig(v)együk, hogy mi minden kókadozott a melegítőlámpák pirosas fénye alatt.
Most brutálisan demagóg és tőlem szokatlanul hazaffyas leszek, de tegnap picit bepöccentem a Szigeten.
Nem valami könnyed, mégis nyári ételnek tekintjük a vörösboros marhapörköltet. Népiesebb nevén a marhapörit. Már csak azért is nyári, mert kovászos uborkával kell tálalni, az alapjához pedig a legjobb a friss, harsogó paprika, és az ízzel és színnel rendelkező paradicsom.
Ezt a szerencsétlen Index-et és az ottani címlapos blogokat úgysem olvassa a kutya se, úgyhogy nyújtok egy kis baráti kezet itt a pörgős blogteren, mert olyan értékű írás jelent meg tegnap egy úgynevezett Sakálné vackorbanshee Rozália tollából, aminek kétségkívül mindenkihez el kell jutnia. Etalon.
Régesrégen ideje volt meglátogatni a magyar vidék egyik csúcséttermét, Balatonszemes szemefényét, a Kistücsök éttermet.
Rövid időn belül ismét egy kis kóved; a Príma Konyha karolta föl egyik receptemet, amit el is készítettek profi módszerekkel.
Wales sosem a gasztronómiájáról volt híres, viszont másról se nagyon. Most legalább a gasztronómiájával megismerkedhettünk.
Ha meg akarjuk tudni, mik lesznek a trendek a vendéglátásban, időről időre érdemes körülnézni Angliában. Ezúttal nem a csúcsgasztronómiára gondolok, inkább csak olyan kis általános vonásokra, hogy milyen könyvekből főznek a háziasszonyok, vagy mit kínálnak az angol pubok.
Megfelelő ember a megfelelő helyen: Dibbuk volt a Tilos Rádió / Spanyol inkvizíció vendége. Meghallgatható emitt.
Eleve remek, hogy van olyan, hogy Röntgen utca, még nagyszerűbb, hogy van benne egy egészen eldugott kis pincehelyiség, ami egy pirinyó étkezdét rejt.
Használjuk ki az alkalmat, amíg tart ez a rövidke spárga szezon. Állítólag árulnak mirelit formában is spárgát, eddig még nem sikerült találnom, pedig ez megoldás lehetne az ínségre. A spárga ugyanis elképesztően finom és nagyon sokoldalú hozzávaló, direkte disznóság, hogy egész évben csak pár héten át kapható.
Meleg is van nagyon, szezonja is van, ilyenkor érdemes valami epres hideget csinálni. Pláne, ha akad banán is hozzá.
No, hát ennek már régen itt volt az ideje, sőt, egyszer már esett is szó e helyütt a haggisról, de valahogy szemtől szemben még sosem találkoztam vele. Most viszont igen.
Szinte már önmaga karikatúrájáig sznob hely a Balzac utcában frissiben megnyílt „Philippe - a belga” Étterem, de ha ezen túlteszi magát az ember, feledhetetlen élményben lehet része.
A töltött káposztáról azt kell tudni, hogy utolsó vacsoraként valószínűleg ezt rendelném.
Sokat kísérletezgettünk már itt kenyérfélékkel, mostanra pedig kezd körvonalazódni az ultimate kenyér, legalábbis a rozsos típusú parasztkenyerekből. Ez itten ezúttal is társszerzés keretében sült ki.
Esett már róla szó, de olyan jó hallani, hogy felelevenítjük a jó öreg osso buccot, vagyis a csontos borjúlábszárat, a szárazföldi olasz konyha netovábbját. A változatosság kedvéért most lassú tűzön, pontosabban slow cookerben készítjük.
gasztronómiáról - kíméletlenül
ötletek, kérdések, e-mail: 
