2007-03-21 09:21:15

Szakácskönyvekről

Ismét itthon, főzni viszont még nem volt időm, úgyhogy talán ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy reflektáljak egy régóta halogatott témakörre.

A témajavaslatért és a kedves érdeklődésért Chillii-t, Lilafügét és Moes-t illesse hála; a szakácskönyvek világa rendkívül izgalmas, érdemes kicsit elgondolkoznunk felőle.

Itt van rögtön az internet, mint kifogyhatatlan recepttárház, gyakorlatilag kinyitni sem érdemes a szakácskönyvet, mindent megtalálunk a neten, sőt, akár videón is megnézhetjük a konyhai eljárásokat. Tulajdonképpen én is egyre kevésbé nézek beléjük, sokszor csak a neten keresem ki az információt, de mikor már jó sok receptet átnéztem, végül csak megnézem, mit ír róla a nyomtatott szakirodalom, és csak ezután döntöm el, hogy hogyan nézzen ki az én verzióm egy adott fogásból. Paradox módon a szakácskönyvek ellen dolgozik a félelmetes újkönyv dömping is, mert az ember egy idő után feladja a reményt, hogy minden újonnan megjelenőt átnézzen és megvásároljon, aztán úgyis Horváth Ilona mondja meg a tutit. A dömping következtében ráadásul rengeteg silány könyv jelenik meg, elképesztően szépen illusztrálva, jó drágáért, de a recepteket senki nem nézte át, nem készítette el, és azt sem gondolják végig, hogy az egy az egyben lefordított receptek esetében kaphatóak-e egyáltalán Magyarországon a megadott hozzávalók. Aztán vannak olyanok is, akik elvből nem használnak kottát, megérzésből, vagy rutinból főznek. Én maximálisan szakácskönyvpárti vagyok. Lássuk a kérdéseket.

1.) Hány szakácskönyved van?

Nemtom. Így ránézésre 50 és 75 között, plusz a Konyhaművészet valamennyi, a Gusto pedig szinte valamennyi eddig megjelent példánya. De mi számít szakácskönyvnek? Szívesen olvasok főzős-szakácsos témájú könnyed-színes regénykéket, vagy önéletírásokat is, amikben mindig van egy csomó recept. Ez az?

2.) Melyik a három legkedvesebb?

Először arra gondoltam, hogy nehéz kérdés, de végülis nem is annyira. Bár egy kicsit csalok, mert az egyik egy egész - eddig hatkötetes- sorozat. Az a címe, hogy Megőrzött ízek, csupa izgalmas témakörrel és fantasztikus, rusztikus magyar recepttel, meg kevés, könnyen emészthető néprajzzal. Eddig a mangalica, a szürkemarha, a halételek, a gabonaételek, a rackajuh és a kecskeételek jelent még, de még van ígéret két újabbra. Csupa szakember írja, kiváló fotókkal, vegyék meg. (Ebből sem kapok részesedést, mint ahogy gyanúsítgatni szoktak...) A top három közül egy másik egy „Mokos Lászlóné” szerzette könyv, részben érzelmi okok miatt, különben semmi extra. Egy harmadik pedig a magam írta és részben gyűjtötte receptek gyűjteménye, ez nem kapható - még?- nyomtatásban.

3.) Melyikek várnak beszerzésre?

Az utazásom előtt egyértelmű lett volna, hogy a Larousse Gastronomique, amit 10 év óta üldözök, és sóvárgok utána, eddig vagy nem találtam, vagy a döntő pillanatban mindig drágálltam. De most megvettem Buenos Airesben, mindössze 3000 forintért a 20 000 helyett, úgyhogy boldog vagyok, nem hiányzik most semmi. (Kis adalék a kívül csillogó belül ócska vágytárgyak tematikájához: az első négy dolog nem volt benne, amit kerestem...)

A többi már nem szakácskönyves kérdés, de nem baj. 

4.) Milyen konyhai kütyük után vágyakozol?

Épp tegnap este zuhant le a helyéről egy hatalmas konyhaszekrény-ajtó, komoly balesetet okozva, úgyhogy az ember arra gondol ilyenkor, hogy nem kell már semmi. De azért amin el szoktam gondolkodni, hogy legyen-e, az az a kínai henger alakú bambuszból készült pároló, aminek biztos van valami neve is, és sose használnám. Az jó cucc, esetleg olyan még kéne. Meg egy konyhaszekrény-ajtó...

5.) Mik a kedvenc fűszereid?

Unalmas válasz: só és bors. Frissen őrölt feketebors, csakis. Na jó, azért a bazsalikom még feltétlenül ide kívánkozik, ne legyek már ennyire sznob a minimalizmussal.

6.) Mit rendelsz leggyakrabban egy étteremben?

Leggyakrabban ebédet, vagy vacsorát... Nincsen tipikus rendelésem, az az elvem, hogy mindenhol azt kell kérni, amiről el tudom képzelni, hogy az adott helyen jól csinálják. Ez az egy, amire oda szoktam figyelni. Egy pesti kisvendéglőben sosem kérek semmilyen cifra fogást, még akkor sem, ha ilyenek is vannak az étlapon, inkább sajttal-gombával töltött rántott húst, magyaros szűzérméket, vagy pacalt, ilyesmiket. Elegánsabb helyeken meg ilyeneket nem kérek, hanem próbára teszem, amivel hencegnek, például a tengeri halaikat. Vadétteremben vadételt, halétteremben harcsapaprikást túrós csuszával, kocsmában zsiros kenyeret, cipőt a cipőboltból.

Valahogy így.

• Írta: dibbuk
• Hozzászólások: 22 Hozzászólás RSS

Címkék: gastronomique, ízek, larousse, megőrzött, receptek, szakácskönyv