2007-07-27 10:01:24

Tejszínes hagymaleves


A világ talán leggyorsabban elkészülő levese, amit olyankor kell csinálni, amikor nincs otthon szinte semmi. Viszont szigorúan nem keverendő össze a francia hagymalevessel, amire a magyar étlapok zöme fittyet hány, és csak azért is francia hagymalevesnek hívják (naná, cipóban) a tejszínes mezítlábas hagymalevest.

A francia változat (Soup á l'Oignon) ugyanis tök más, a hagymán kívül gyakorlatilag nincs közös vonás. (A félrevezetés miatt szoktak sokan fancsali képet vágni, ha a Montmartre-n sétálgatva beülnek egy levesre, és egy sötét színű, erős ízű, gőzölgő hagymás levet kapnak, az itthon megszokott helyett. Ugyanez előfordul egy-egy magyar étteremben is, ahol már tudják a különbséget, de ez valóban ritka.)


Olyan kevés hozzávaló kell és olyan hamar elkészül, hogy leírni tulajdonképpen hosszabb is, mint megcsinálni. Megnézzük hány fej hagyma áll rendelkezésre, és milyen állapotban vannak. E nélkül tényleg nem megy, úgyhogy csak akkor vágjunk bele, ha hagymából van elég, és még kifogástalan állapotban van. A hagymákat felkarikázzuk, és vajon megfuttatjuk. Mikor már üveges lesz, liszttel meghintjük és alaposan elkeverjük, majd egy kevés vízzel felöntjük, ezzel is elkeverjük.


Ha megnyugtató módon elkeveredett a liszt, felöntjük most már a kívánt mennyiségű kockalevessel, sózzuk, fehérborssal és szerecsendióval ízesítjük. Nagyon rövid ideig kell csak főzni, mert a hagyma gyorsan megpuhul, és nem kell, hogy egészen szétmállós legyen. Teszünk hozzá némi tejszínt is, hogy bársonyosabb és vonzóbb legyen. Ha a leves már vállalható sűrűségű, készen is vagyunk. (Lehet a vége előtt 2 perccel egy löttyintésnyi száraz fehérborral gazdagítani, de igazából ez is elhagyható.)


Vékony kenyérszeletekre rágrillezünk valamilyen normális sajtot, ez esetben camembert-t és ezzel tálaljuk. De alapvetően tényleg csak hagyma kell hozzá...     



13 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- hőség

1

hőség
2007-07-27 15:09:51

minden recept pompás, aminek megvalósításakor nem kell órákat topogni a forró konyhában. én a szép sajtos kenyérdarabok helyett az apróbb krutonokra szavazok, mert azt egyszerűbb fogyasztani. de így meg látványosabb.

- sületlen

2

sületlen
2007-07-27 16:13:07

Akkor elárulod, hogy a francia hagymaleves miből áll vagy az majd egy újabb bejegyzés tárgyát képezi?

- Wendriner úr

3

Wendriner úr
2007-07-27 16:24:24

Azért jó ez a tejszínes változat, mert nem lesz hagymaszagú a fogyasztó lehelete, legalábbis az én tapasztalatom alapján.

- sületlen

4

sületlen
2007-07-27 16:26:11

Úgy nem lehet, hogy első fogás: hagymaleves, második fogás: camembert-es piritós?

- andus

5

andus
2007-07-27 17:17:30

Kicsit olyan, mint a baltaleveses mese. Nem kell hozzá semmi, csak egy balta és egy kis víz. ( Na meg ha már úgyis a kamrában vagy egy rúd kolbász sem ártana;meg egy kis krumpli, esetleg némi szalonna....)

- melange

6

melange
2007-07-27 23:14:58

Na ez is egy igen fontos bejegyzés!Egyik háklim pont a francia hagymaleves. Ami tényleg kicsit sem tejszínes :))
És ezt nem lehet elégszer elmondani, mindig lesz magyar étterem, ahol büszkén szervírozzák franciaként a fehér izét... Tényleg, az milyen lehet, mikor valamelyik tejszínes változaton nevelkedett vérünk berendel Párizsban egy jó kis hagymalevest, és kihozzák a "gusztustalan" barna löttyöt?... :D Azt a fejet, amit vág... "Ezek a hülyék még egy rendees hagymalevest se tudnak főzni...?

- dibbuk

7

dibbuk
2007-07-28 10:16:09

andus, gondolkoztam, hogy tényleg megcsinálható-e egy hagymából, de aztán úg döntöttem, hogy friss hozzávalóból tényleg csak a hagyma kell, a háztartási alapfelszereltség része lehet a főzőtejszín (eláll évekig), a leveskocka a vaj (margarin) és a liszt. Úgyhogy bevásárolni tényleg nem kell hozzá. De azért van valami a hasonlatban, annak ellenére, hogy a balta helyett a mesében mintha követ használnának...

- Katity

8

Katity
2007-07-28 10:21:18

Köszi, hogy eszembe juttattad, ma ez lesz az ebédem! Én még fokhagymát is dobok a vöröshagyma mellé. Viszont csak trappista van itthon...

- dibbuk

9

dibbuk
2007-07-28 10:59:34

Melange, azért ne fehér izézd le!:-) Ez egy nagyon ízletes, értékes leves, csak nem francia hagymaleves. Reméljük, hogy nem akad olyan francia, aki ezt rendelne magának Budapesten... Mondjuk mi is rá szoktunk csodálkozni a gulyásra külhonban. Na, talán oszlik a zavar majd valamikor!

- almate

10

almate
2007-07-28 11:38:40

Na ma ezt én is kipróbálom, mert nincs itthon a család és lehet kísérletezni. Ők ugyanis semmi újdonságra nem vevők és mindig csak rántott húst kérnek krumplipürével:) Nahát ezért nem is vagyok egy főzőguru:(

- dibbuk

11

dibbuk
2007-07-28 13:57:49

sületlen, tervben van a másik verzió ismertetése is. Eltaláltad!

- dibbuk

12

dibbuk
2007-07-28 14:20:47

Katity, sok sikert hozzá, és számolj be hogy sikerült!

- dibbuk

13

dibbuk
2007-07-28 16:42:58

Almate, néha megéri kísérletezni. És ez tényleg elronthatatlan. Szinte.

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Mi ez?

gasztronómiáról - kíméletlenül

ötletek, kérdések, e-mail:  

Mi van itt?


Olvasom

Zajlik az élet

Írom

Kedvenc szerzõk

Szavaim



http://rss.dibbuk.blogter.hu/

Technorati Profile
Google PageRank
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet