2007-10-24 10:56:22

Könyvtárnyi szakácskönyv

  


Mit lehet írni annyi szakácskönyvben, amennyit az ember egy tetszőleges amerikai könyvesboltban maga körül talál?! Sőt, még csak nem is kell könyvesboltba menni, szakajtónyi szakácskönyvet árulnak ugyanis a közértben, háztartási boltokban, konyhaeszközös szakboltokban is. Az ember beleszédül.


Jó, tegyük gyorsan hozzá, hogy az angol nyelvet legalább félmilliárd ember tekintheti anyanyelvének, és további 1-2 milliárd lehet azok száma, akik így-vagy úgy, de megpróbálnak eligazodni rajta. Nincs olyan tudományág, amelyik ne angol nyelven folytatná a tudományos diksurzusát, a szakácsmesterség pedig még csak nem is ilyen kategória, hanem a legtöbb művelője számára hobbi. Ez tehát legalábbis részben megindolkolja, miért van akkora szakácskönyv-kínálat egy-egy üzletben, amekkora nálunk egy teljes könyvesbolt könyvkínálatát jelentősen meghaladná.


Ezzel együtt nehezen érthető, hogy hogyan él meg ennyi könyv a piacon. Mi a túróról lehet írni könyvtárnyi mennyiségben a főzésről, ivásról és az étkezésről?


Tekintsük evidenciának, hogy minden hozzávalónak külön szakirodalma van, így tehát minden ismert ételféleséghez legalább 5-8 színes szagos drága kiadvány tartozik. Így külön lehet akár az őzhússal készülő ételekről is könyvet kapni, hogy csak egy példát hozzak.  Ez tehát nem újdonság, mint ahogy az sem, hogy iszonytató mennyiségű szakirodalma van a különböző étrendeknek és dietetikus szektáknak. A fogyókúra önmagában is önálló piacalkotó tényező az Egyesült Államokban, így természetesen az eltérő fogyókúrás hitbizományoknak is saját szakirodalma van. (Atkins, vörösboros, húsmentes, húsos, léböjtös, alacsony kalóriatartalmú, alacsony szénhidrátos stb stb). Szintén az étrendes ágba tartoznak a vegetáriánus, a vegán és a "tápanyagtáblázatos" szakácskönyvek is. Cukorbetegségre, vagy más testi bajokra szintén lehet vonatkozó szakácskönyvet találni. (Bár nekünk gluténmentest pont nem sikerült, de lehet, hogy csak ügyetlenek voltunk.)


Valamelyest újdonságnak számít a korábban itt már megemlített Raw food konyha mozgalom, és a super food mozgalom. Előbbi abban hisz, hogy a hozzávalókat nem szabad hőhatásnak kitenni, így minden hozzávalót gyakorlatilag nyersen fogyaszt el, legfeljebb pácolást, érlelést tart elképzelhetőnek, és így állít össze egyébként kevéssé vonzó fogásokat. A super food élelmiszerek köre egy folyamatosan bővülő lista, amelyet (ál?)tudományos alapon állítanak össze a szakértők, csupa olyan élelmiszerből, aminek élettani hatásai fantasztikusan pozitívak. (A lista elég rövid, tudtommal pár tucat hozzávaló jutott csak be egyelőre az elit körbe.) Ezek a receptgyűjtemények tehát kizárólag az ilyen élelmiszerekből készülő ételeket veszik lajstromba. Akár így, akár úgy, mindenki örökké fog élni, az hétszentség.


És akkor még pár szóban a tényleg új szakácskönyv trendekről. Engem kicsit meglepett, hogy milyen mértékben uralják a terepet a celebrity (tévé) séfek, sőt, most már a sztáréttermek könyvei is. Persze, a bulvárosodó világunkban ez érthető is, és már nálunk is nagyon sok ilyen könyv bukkan föl, de hogy vannak szakácsok, akiknek 10-15 könyvük jelenik meg a tévéműsoraikból, vagy show-szerepléseikből, az bizonyos értelemben lenyűgöző. A sztáréttermek könyvei tulajdonképpen önreklám kategória, de jó bevételi forrás is. Egy-kettő ilyen már hazai éttermekről is kapható egyébként.


Számomra új vonal volt, nagyon sok könyv tér vissza az alapokhoz, már nem is recepteket sorol föl, hanem egészen alapvető eljárási praktikákat, technikákat. Hogyan szeleteljünk, hogyan hámozzunk, hogyan bánjunk a sütővel (ezek külön könyvek, nem egy könyvnek a fejezetei!), gyűjteményes konyhai tippek jelennek meg, stb. Ebből arra következtetek, hogy talán sok ember érzi úgy, hogy neki már több receptúrát ne adjanak el, mert tele van vele a padlás, de még ki lehet tőle csalni 40-50 dollárt arra, hogy hogyan filézze ki a halat. Aztán ha ezzel is eltelnek, vesznek újra szakácskönyveket...


Utolsó megfigyelésem, hogy nagyon komoly szakkönyvek tárgyalnak korábban egészen marginálisnak tekinthető hozzávalótípusokat is. Egészen ellágyultam, mikor egy méltóságteljes kiállású könyvet találtam önállóan a csontoknak és csontok felhasználásának szentelve. Szintén ez a vonal egy angol szakács sorozattá duzzadt témája: a fülétől a farkáig címmel belsőségrecepteket sorol, azt bizonyítván, hogy minden felhasználható, ha evésről van szó. (Az egyik könyvborító képe bejegyzés-illusztrációnkon megtekinthető.)              


Mindezek után felmerül a kérdés, hogy mennyi pénzt is varázsoltak ki a zsebemből szakácskönyvekre! Nos, 9 dollárt költöttem egy antikváriumban egy amerikai recepteket tartalmazó kisebb gyűjteményre...


20 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- sületlen

1

sületlen
2007-10-24 12:29:42

Én a szeletelőset is megvettem volna...

- fogyókúrás

2

fogyókúrás
2007-10-24 12:32:31

És mindezek után akkor most kövérek az amerikaiak vagy sem?

- dibbuk

3

dibbuk
2007-10-24 18:41:00

egyik ilyen, másik olyan. De azért jó sok dagit láttunk...

- Wendriner úr

4

Wendriner úr
2007-10-24 22:03:02

Kedves barátom, szívből gratulálok, nagyon alapos összefoglalót olvastam - bár bevallom, számomra Amerika nem igazán szimpatikus hely: senki nem ismeri már a régi erényeket.

- dibbuk

5

dibbuk
2007-10-24 23:29:46

de azért egy csontokkal foglalkozó szakkönyvet bizonyára örömmel forgatna Wendriner úr. Akár a fogyasztásukkal, akár a reumával foglalkozik a szerző.

- Wendriner úr

6

Wendriner úr
2007-10-25 18:18:14

Sajnos, már a fogaim nem roppantanak csontot, csak nyalogatok. A reuma bizony olyakor hasogat, még szerencse, hogy nem a csontjaim, csak az ízületeim.

- Szamárfül

7

Szamárfül
2007-10-25 18:26:01

egy kis stati a kedvedért:
csak leveses szakácskönyből pl. legkevesebb 33 jelent meg idehaza, csak a r.váltás óta.
Átlagos: vegyes szk.-ből kb. 1600 (ezerhatszáz) : ebben a században, s csak idehaza. Ezen felül még ugye vannak a gyerek~ek (1980 óta kb 40 féle)
:)
dömping, ja.

- Szamárfül

8

Szamárfül
2007-10-25 18:27:18

pardon, lehet , a fenti számokat még meg is kell szorozni, akár másféllel, kettővel is.

- dibbuk

9

dibbuk
2007-10-25 22:38:05

Szamárfül, a fenti számokat akár 100-zal is megszorozhatjuk. Tény, hogy M.o.-n is rengeteg pénzt el lehet költeni szakácskönyvekre, és elég sok témakörben jelennek meg újak, bár a posztban írtakhoz képest nagyon sok fehér terület van még. De mindent egybevetve sem lehet összevetni az angol nyelvű irodalmat (egy átlagos amerikai könyvesbolt) és a legjobb magyar könyvesboltok kínálatát. Nem elfogultság mondatja, meg így is természetes. Tény.

- sületlen

10

sületlen
2007-10-26 15:33:56

Igaznádiból furcsa, hogy azt írod, a szakácsászat szaknyelve angol - hiszen még az amerikaiak is tudják, hogy hiteles főzős film helyszíne csak Franciaországban lehet.

- Szamárfül

11

Szamárfül
2007-10-26 15:38:20

ha magyarul, akkor százzal azért nem szorozhatod..

szakácsászat :DDD

- sületlen

12

sületlen
2007-10-26 16:26:30

Százzal szorozni bármikor szabad, esetleg ha a valóságos eredményre is kiváncsi vagy, a kapott értéknek csak századrészét vedd.

- kisvirag

13

kisvirag
2007-10-27 01:21:14

Nagymamám amióta az eszemet tudom, gyűjtötte a mindenféle szakácskönyveket, több polc roskadozik tőle. Sajnos ő már nem él, én meg bár rám jött az érdeklődhetnék, már olaszhonban létezem.
De nemrég eldöntöttem, hogyha hazamegyek, ha mást nem, egy leltárt - valamikor - készíteni fogok róla.
Igaz, egyébként, én, egyelőre csak nézegetem a könyvesboltban az ilyen könyveket. Ami megérné, drága, ami olcsó, gagyi :)

- dibbuk

14

dibbuk
2007-10-27 07:50:55

A szakácskönyveknek van egy természetrajza, amit ki kell ismerni. A legszebb és legdrágább könyvek azok, amikben gyönyörű fotók vannak az ételekről, pedig ez csak nagyon ritkán jelent segítséget, inkább csak árfelhajtó tényező. Az jobban számít, hogy mennyire kipróbáltak és életszerűek a receptek pl.

- kisvirag

15

kisvirag
2007-10-27 12:29:00

tudom, nekem is van szép nagy színes szagos (de ahhoz képest azért nem volt drága) szakácskönyvem, amiben a receptek hümm, érdekesen vannak megírva. Viszont engem egyelőre jobban inspirál egy jól sikerült kép, mint egy hangzatos név. Aztán, egyébként is ritkán követem a pontos utasításokat :)

- dibbuk

16

dibbuk
2007-10-29 08:23:56

A kép néha tényeg kedvet tud csinálni, de azért hátrányai is vannak, például a tied sose lesz olyan, mint a kép, mert azokon legtöbbször csupa félkész, beállított, megvilágított stb összeállítás szerepel, másrészt ezek dobják meg az árát a triplájára is.

- sületlen

17

sületlen
2007-10-29 23:32:55

Arról tudnék mesélni, hogy hogy készülnek a hallatlan profi, ínycsiklandó ételfelvételek.... Műhelytitokként elárulom, dibbuk posztján mindig valód, fogyasztható állapotú ennivalók szerepelnek a képen.

- Paris Hilton

18

Paris Hilton
2007-10-29 23:33:55

Jé, azt hittem, én.

- dibbuk

19

dibbuk
2007-10-30 07:42:31

De ha tudnám, hogy kell trükközni... Paris, üdv a fedélzeten!

- Paris Hilton

20

Paris Hilton
2007-10-31 12:42:17

Jaj, lebuktam.

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Mi ez?

gasztronómiáról - kíméletlenül

ötletek, kérdések, e-mail:  

Mi van itt?


Olvasom

Zajlik az élet

Írom

Kedvenc szerzõk

Szavaim



http://rss.dibbuk.blogter.hu/

Technorati Profile
Google PageRank
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet